Úgy gondoltam, illene írnom Szabó Leslieről, mivel gyerekkorom egyik legnagyobb magyar kedvence. A mai napig imádom, amúgy. Ha nem tudnád, hogy ki ő (és van egy erős sejtésem, hogy nem tudod), most bemutatnám neked ezt a László gyereket. Nem mai, az biztos, 1968-ban született Budapesten. Már kicsi kora óta érdekli a zene, zenei előkészítőbe, majd zenesuliba járt, elkezdett gitározni. 1984-től breakelt is (igen, igen, ez az a tánc..), majd abbahagyva megalapította első zenekarát. Sodródott az árral, utcazenélt Budán és a Balatonon többek közt, több, mint 180 kisebb egy-szál-gitáros koncertje volt, majd eljött a 2003. Ekkor ismertem meg őt is, anyukám által. Méghozzá azért, mert mondta, hogy van ez a műsor, Megasztárnak hívják (ez volt a legeslegelső széria, mikor még nem igazán a reklámért mert a dolog..), biztosan tetszene nekem, és ha gondolom, élőben is megnézhetjük, mert hogy ő ismer egy bizonyos Lesliet a műsorból. Felejthetetlen élmény volt, amikor először odamentünk a Millenáris Parkba, a sok ember, stb. Első osztályos voltam, nem is igazán éltem át azelőtt ilyen jellegű élményt. Nagyon tetszett a műsor, a sok kamera, az énekek, az előadók, Tilla (ó, igen) és Görög Zita. Emlékszem, anno úgy volt, hogy az eredményhírdetés előtt volt egy egy órás szünet, amikor ki lehetett menni az előtérbe (volt finom perec a büfében, nyamm) és lehetett dumálni a ‘megasztárokkal’. Akkor beszéltem először Leslievel, persze anya még a buszon mondta, hogy nehogy csókolommal köszönjek! Aztán megláttam (jó, fogalmam sem volt róla, hogy ő az,csak anya köszönt neki, és akkor gondoltam nekem is kell) és: csókolom! Hát így találkoztam Szabó Leslievel. És ott, abban a pillanatban a legeslegnagyobb rajongójává váltam. Onnantól kezdve, mindig mentünk anyuval az élő showkra, tomboltam, benne voltam a TV-ben, minden nagyszünetben ettem perecet, mindegyik megának, de leginkább Leslinek vittem ajándékokat, tudták, hogy ki vagyok. Aztán eljött az az adás, amikor Leslie kiesett a versenyből. Hát gyerekek, én úgy zokogtam, hogy azt le se lehet írni szavakkal. Odajött hozzám Leslie, és mondta, hogy minden rendben lesz, legalább most már lesz ideje eljönni hozzánk (mert megígérte még kicsit régebben). Még most is bennem van a jelenet, és jaaj, úgy átélném megint. Akkor hitte el az összes osztálytársam (a ribancok), hogy tényleg elmentem a Megába, mert ahogy ott ölelgetett Leslie és én ott sírtam, felvett minket a kamera, és leadta az érzelgős jelenetet a TV. Nagyon rossz volt, hogy utána szombaton már nem mentünk Megázni, mert mindenhétvégés programmá vált, de mentünk anyuval egy csomó koncertre, amikre szintén még mindig emlékszem. Volt a 17kerben is, majálison. Általa egy csomó tök jó fej embert megismertem, bár már senkivel sem tartom a kapcsolatot. Volt egy blogom is, ami inkább csak arra volt jó, hogy kimutassam gyermeki rajongásom iránta, mintsem hogy tényleg hasznos információkat tartalmazzon. Aztán egyik hétfőn kiderült, hogy jön át Leslie. Nagyon készültem, összepakoltam neki a kis ajándékom, képet magamról, úgy kell azt, és anya jött értem a suliba. Hazamentünk, csináltunk kis szendvicseket, nagyon cukik voltak, aztán nemsokára megjött Tomi (anyu akkori barátja) hozva magával Lesliet. Úgy virultam, mint állat. Hozott nekem ajándékba cédét, gitározott, énekelt nekem, beszélgettünk, imádtam. Aztán egy csomó ideig semmit sem hallottam róla. Évekig talán. Rajongásom nem csillapodott, igazából megvettük a duplalemezes CD-jét is, rongyosra hallgattam meg minden, csak nem találkoztunk. Két éve, a szülinapomkor anya mondta, hogy menjek át hozzá. Nem sejtettem semmi olyasmit, mint ami történt, gondoltam, hogy lesz valami, de erre nem számítottam. Odamentünk, ettünk tortát, satöbbi, aztán egyszer csak nyílik az ajtó, és jön Tomi. És valaki jön vele. Nem ismertem fel, mert sapiban volt, mondom anyunak kiez? Ilyen flegma arccal. Mosolyog egyet, aztán meglátom, hogy te jó ég, ez a Leslie! Hát megint kijött rajtam a gyermeteg rajongás, és megint beszélgettünk, és énekeltünk is mindenfélét, és jól éreztük magunkat, és egyszerűen annyira örültem, hogy azt nem tudom elmondani. Ekkor kaptam tőle szülinapomra azt a két posztert dedikálva, amiket ott fennt láthattok. A/2-es méretűek amúgy, szóval ilyen jó nagyok, rögtön kikerültek a falamra. Imádom! Az a zene, amit képvisel, nem a tipikus pop (sőt, messze áll tőle), semmi tipikus.. réteg zene. De nekem tetszik. Mert van mondanivalója. Leslieből nem lett celeb, ugyanaz maradt aki volt, és ezt tisztelem benne. Most decemberben anyuval elmentünk a Fészekbe, kaptunk a lehetőségen, hogy végre Pesten van koncertje. Megismert engem. Ennyi év után. És ez is olyan boldogsággal tölt el, hogy el sem tudjátok hinni. És megkérdeztük, hogy megvannak-e még a rajzok, ajándékok, királylányok, minden fiszfasz dolog, amit a Mega alatt adtam neki 8 (!!!) éve. És igen. Még megvannak neki. Minden egyes ajándék. Még a ficnik is. Olyan ajándékokat is adtam neki, amiknek semmi értelme. És megtartotta! A koncertet végigénekeltünk anyuval, és annak ellenére, hogy voltunk kb. 7-en összesen, nagyon jól éreztük magunkat, mert jó volt átélni újra a Leslie-lázt, és énekelni, és tapsolni, és beszélni vele. A gyerekkorom egyik legnagyobb élménye volt a Mega azon pár hete, míg bent volt Leslie, s akárki is hülyeségnek tartja, vagy gáznak, leszarom, mert imádom, és imádni is fogom!
