Őszinteség Challenge

Jónapot helló! Találtam még egy irtó jó challenge-t, de van benne pár kérdés, amit nem tartok érdekesnek, szóval most nem fogok naponta postolni (elég a 365 napos cucli arra), a kedvenc kérdéseimre itt és most választ adok. Hát akkor lássuk.

1. Az exed küldött egy SMS-t, hogy vissza akar kapni. Visszafogadnád?
Hmm.. nem tudom. Ez tényleg sok mindentől függ. Attól is, hogy szakítottunk, mit csinált, satöbbi. Valószínűleg, ha csak össze kaptunk valamin és ennek lett a szakítás a követkeménye, akkor azt írnám neki vissza, hogy beszéljük meg, de ha valami súlyosabb … hát, tényleg fogalmam sincs.

2. Kapcsolati állapotod?
Szingli vagyok. Ahogy körülbelül mindig is az voltam, és egy ideig még az is leszek. Mondjuk remélem, hogy nem, de Tibit már fejtegettem az előző két postomban, szóval erről nem is írnék többet:3

3. Hol találkoztál azzal (azokkal), aki tetszik (tetszenek)?
Mindig is olyan lány voltam, akinek egyszerre ezer meg egy fiú tetszik, de csak egy kell neki igazán. Van crushom a volt sulimban is, ó de még mennyi, van az új sulimban is jócskán, de aki igazán kell, azt az elite osztályban (alias 9.c) ismertem meg!

4. Vesztettél már el nagyon közeli barátot?
Igen. Nem is egyszer. Volt olyan, akit visszakaptam idővel, volt olyan, akit nem. És nem okolok emiatt senkit, leginkább az idő és a távolodás volt az oka, nem konfliktusok. Azért néha fura belegondolni, hogy milyen lenne, ha még barátok lennénk. Mondjuk, te már egy ribanc vagy, szóval…

5. Füvezel rendszeresen?
Nem. Nem is áll szándékomban. Oké, hogy cigizek, de fű nem. Soha. Persze, kíváncsi vagyok, hogy milyen hatással lenne rám, de nem tudom. Nem hiszem, hogy ezt kéne csinálnom. Elég a cigi. Meg egyébként sem menő dolog, meg semmi, nem attól leszek hepi, hogy füvezek.

6. Dühösek lennének a szüleid, ha kiderülne, hogy jársz valakivel?
Nem hiszem, anya biztos nem, apa maximum kicsit ideges lenne, töltené a géppisztolyt, hogy jézusom, az egyetlen lányának pasija van. De szerintem minden apa ilyen, legalábbis majdnem minden apa. Hát az enyém nagyon. Ezért sem mondok el neki semmi ilyesmit leginkább.

7. Mikor nevettél utoljára úgy igazán?
10 perce, a Ricsivel folytatott MSN beszélgetésemkor. Igen, álmodok én is furcsa dolgokat, but I regret nothing.

8. Valami baj van. Ki az első srác, akihez fordulsz?
Ricsi. Mindenképpen. Imádom, hogy vele mindenről tudok beszélgetni (khm, csubakka) szóval igen, tényleg mindent elmondok neki kétségek nélkül.

9. Ki az első lány, akihez fordulsz?
Természetesen Niki, ugyanaz vonatkozik rá, mint Ricsire, ha bármi van, csak írok neki, vagy felhívom, és máris próbál megnyugtatni.

10. Mi állít meg abban, hogy lépj afelé a személy felé, akit kedvelsz?
Az, hogy beszari nyuszi vagyok. Meg az is, hogy mi van, ha csak beképzelem magamnak a jeleket, miszerint bejövök neki. Bár tényleg nem lehet ennyi mindent félreérteni. Plusz, bár ez a huszonegyedik század, még mindig azt tartom normálisnak, hogy a fiú kezdeményezzen!

11. Mikor sírtál utoljára nagyon?
Nem emlékszem. Tényleg nem. Várjatok, gondolkodom. Szerintem akkor, mikor Mónikával úgy nagyon összevesztem, és mindent a fejemhez vágott, igen, az kurvára nem esett jól. Akkor sírtam igazán utoljára.

12. Van valaki olyan, akiért bármit megtennél?
Van, hát persze, még jó! Számszerint két darab ilyen ember van, hja nem, három. És imádom őket. De azért nem halnék meg értük, nem vagyok Bruno Mars, hogy elkapjak értük egy gránátot.

13. Ki volt az utolsó ember, akivel több, mint 10 percet beszéltél telefonon?
Niki. Ha unatkozom, megyek valahova, vagy csak simán dumálni akarok valakivel, felhívom, visszahív, mert sok az ingyen perce, ami nekem nem igazán van így, és akkor dumálunk. Bőven sokkal többet, mint tíz perc. Fél órát, vagy egyet. Vagy többet. Sokat.

14. Hány embernek tudsz mindent elmondani?
Három darab embernek. Háromnak.

15. Kívántál már valaha hullócsillagnál?
Igen, de sosem teljesült. Nagyon hiszek az ilyen dolgokban, meg az órásban is, hogy mondjuk 12:12, vagy 15:15, és akkor kívánni kell, és akkor valóra válik, és másfél éve kívánok mindig, van hogy egy nap többször, és hullócsillagnál is, és minden lehetséges ilyen kívánós dolognál, de eddig még egyszer sem vált valóra. Nem adom fel, mert hátha, de azért elég elszomorító.

16. Jelent neked valamit az az ember, akivel utoljára megfogtátok egymás kezét?
Niki <3 Még jó, hogy jelent. A legjobb barátnőm. Már írtam.

17. Jellemezd magad egyetlen szóban
Idióta.

18. Aludtál már/aludt nálad barátod az ellenkező nemből?
Igen, méghozzá én aludtam Daniéknál, Ricsi pedig nálunk, kétszer is. Fun fun fun.

19. Mit tennél ha megtudnád, hogy aki tetszik, kapcsolatban van?
Hát, biztos nem lennék boldog. De beletörődnék, mert nem vagyok ilyen kapcsolatromboló ribanc, szóval nem csinálnék semmi olyat, amivel bánthatnám azt, aki tetszik. Ha így boldog, akkor oké, Az már más helyzet, ha a csaj egy ribanc lenne, mert akkor természetesen nem hagynám annyiban a dolgot.

20. Másmilyen vagy a tetsző személy körül?
Nem. Ugyanolyan vagyok. Úgy vagyok vele, ha már azt akarom hogy kedveljen, kedveljen azért, aki vagyok és ne azért, aki miatta vagyok.

21. Nehéz megnevettetni téged?
Hát engem aztán nem. Nagyon könnyű, és nagyon nagyon röhögök, mindenen. Ha pedig fáradt vagyok vagy már nagyon sokat röhögtem, akkor egy kukac szótól is a földön tudok fetrengeni.

22. Van egy legjobb barátod, aki ismer kívülről-belülről?
Igen van, méghozzá kettő, Niki és Fédra. They know the real me!

23. Egy ribanc a legjobb barátod?
Még jó, hogy az, de így imádom. Nem egyébként. Nem az. #de

24. Boldog vagy az életeddel most?
Jelenleg teljesen, minden rendben van, a barátok, a család, a suli, kezdődik az új év, boldogabb nem is lehetnék.

25. Törték már valaha össze a szíved?
Igazából még nem nagyon, sőt, szerintem még sosem. Nem, még nem törték össze.

26. Van valaki olyan, akiben nagyot csalódtál?
Igen, van… a dolgok mennek tovább, de vannak dolgok, amiket egyszerűen sosem felejt az ember. Ez is egy ilyen.

27. Hol van a legjobb barátod?
Dunaharasztin, kockul épp. Vagy olvas. Az egyik.

28. Valami, ami miatt boldog vagy
Két nap múlva suli, és láthatom Tibit, már vagy egy hónapja nem találkozunk, mert ő és én is betegek voltunk felváltva az utolsó hetekben:(

29. Hogy van a szíved mostanság?
Jól, köszöni szépen.